Ismét Budapesten koncertezik Roger Waters
2017-10-14
A The Wall-al zárult az újrakiadás-sorozat
2017-10-14

Roger Waters visszatért Európába a Fallal

Roger Waters, a Pink Floyd társalapítója és fő dalszerzője a történelmet írt produkciójával, A Fallal visszatért 2013-ban Európába. Az elidegenedésről és az átalakulásról szóló mesterművét teljes egészében adják elő, zenekari kísérettel és csúcstechnológiájú produkcióval. A Falat eddig már több százszor adták elő a világon, több mint 3,3 millió rajongó láthatta, és ezzel a rocktörténet legsikeresebb művévé vált.

A 2013-as turné 18 stadion előadást foglalt magában, olyan ikonikus helyeken, mint a római vagy a berlini Olimpiai Stadion, az Amsterdam Arena és két Telenor Arena előadás Oslóban.

Óriási megtiszteltetés, hogy Budapest is része lehetett ennek a szűk elitnek, így a magyar rajongóknak nem kellett külföldre utazniuk, hogy láthassák a világ legmonumentálisabb előadását!

A Fal legendás előadásának első újragondolása 2010-ben volt, amikor felhasználva a modern technikai és speciális effekt lehetőségeket színpadra állították, és számtalan teltházas aréna előadást produkáltak a világban. A Fal egyike a zenetörténet és a mélyebb popkultúra legjobban befolyásoló albumainak, zenerajongók generációinak adva maradandó élményt.

 

2010 előtt A Fal előadása túlságosan nagyszabású volt ahhoz, hogy igazi turnéban tudjanak gondolkodni vele kapcsolatban, de az új arénák és a technikai fejlődés megoldotta ezt a dilemmát. Roger Waters felújította az előadást, nem csupán külsőleg, de érzésre is, megtartva a meghökkentő színházi extravaganciáját, ami A Falat olyan legendássá tette, és ezzel újabb generációknak adott inspirációt a lélegzetelállító vizuális- és audio élménnyel.

A Fal 1980-as, eredeti előadása mindösszesen 29 alkalommal volt látható a Pink Floyd amerikai turnéján, valamint egyszer Berlinben, 1990-ben, a berlini fal lebontásának ünnepén.

  1. augusztus 25-én a Puskás Ferenc Stadionban volt a koncert.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.