Az ABBA újraegyesítésére még várni kell
2017-12-18
Már a csillagközi térben halad Chuck Berry dala
2017-12-22

Julio Iglesias DNS-e tett pontot a 40 éve tartó ügyre

A valenciai bíróság döntése értelmében apasági per indulhat Julio Iglesias világhírű spanyol énekes ellen egy 41 éves valenciai férfi keresete alapján.

 

“Huszonhét évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok, valamint azt hogy anyám mindig az igazat mondta” – nyilatkozta újságíróknak Javier Sánchez Santos, amikor a bírósághoz fordult az ügyben.
A kereset alapja egy DNS-vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek el. Magánnyomozó közreműködésével szereztek hozzá mintát a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.
A feltételezett apaság történetét jól ismeri a spanyol közvélemény; a kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos a sajtóban jelentette be, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja.
Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született.
Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel.
Julio Iglesias ideges lett Budapesten

A mai napig is csak kevesen tudják, miért  50 perces késéssel kezdődött 1988. augusztus 6-án Julio Iglesias koncertje? Ugyanis a sármos sztár amikor meglátta, hogy a Népstadionban “alig lézengenek” nagyon dühös lett. A rendezőknek majd’ egy órába tellett, mire sikerült őt rávenni a fellépésre. Az érvek között talán az is elhangzott, hogy egy 80 ezres közönségre méretezett Népstadionban “elvész” az a 20-30 ezer néző. Főként, hogy a legtöbben a színpad előtti küzdőtérre váltottak jegyet. A siker persze nem maradt el, ami meg is ismétlődött 2012 júniusában, amikor  a Papp László Sportarénában lépett fel.

 

 

1943. szeptember 23.-án született Madridban.

Julio Iglesias kapusként játszott a Real Madrid ifjúsági focicsapatában. Hivatásos futballista szeretett volna lenni, aki tanulmányait nem akarta elhanyagolni. Jogot tanult egy madridi egyetemen. Szeptember 22.-én nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett. Sportkarrierje ezzel véget is ért. Amikor felépült, folytatta tanulmányait és elutazott Angliába, nyelvet tanulni. Hétvégeken egy pub-ban énekelt, az akkori kor népszerű dalait – Tom Jones, Engelbert Humperdinck dalokat és  Beatlest. Egy lemezkiadó igazgatója győzködte, hogy énekeljen nagyobb nyilvánosság előtt. Végül fellépett, az akkor híres Benidorm Zenei Fesztiválon. 1968. július 17-én kihirdették a verseny győzteseként a La vida sigue igual című híres dalával és ezután leszerződött a Columbia Records-hoz. A dallamos, romantikus melódiák kedvelőit 55 nagylemezzel örvendeztette meg.

Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte.

Két házasságából nyolc gyereke született.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.