Meddig bírják a CD lemezek?
2017-10-25
Egy lemezborítóban megtalálták Lennon levelét
2017-10-25

A besúgó sokallta a Queen együttes gázsiját

A Queen együttes két magyarországi koncertje Hegedűs elképzelése szerint július 25-én és 26-án lenne a Népstadionban megtartva – olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook oldalán. A 2016 nyarán publikált anyag apropója az volt, hogy az együttes 30 éve járt a magyar fővárosban.

A koncertet végül a megjelölt időpont helyett 27-én tartották, a két alkalom helyett egyetlen egyszer. Hegedűs László – aki azokban az években igazán ütős előadókat és együtteseket szállított a jó zenére kiéhezett hazai pop-rock rajongóknak – egyébként a Queen koncertjének is a szervezője volt.

A Queen együttes két koncertjéért Hegedüs László 140 ezer dollárt kért. Szakmai berkekben ez beszédtéma, mert nagyon drágának találják a kért valutát – áll a papírokban, amelyekből az is kiderül, miért fájt Vikidálnak a hatalmas gázsi. A Dalos fedőnevű titkos megbízott valójában a fellépti díjat és Hegedüs feltételezett díjazását sokallotta, ennyit ő soha sem kereshetett – tették hozzá a posztban.

Vikidál Gyuláról még 2010-ben derült ki, hogy Dalos fedőnévvel, III/III-as ügynökként küldött jelentéseket zenésztársairól.

(A hazai zenésztársadalom 2004 óta sejtette, hogy Vikidál besúgó volt, amit korábban sokáig tagadott, végül személyesen Nagy Ferónak ismerte be, hogy jelentéseket írt róla a pártállam idején. A nemzet csótánya szerint az énekes kényszerből gyűjtött és adott információkat.)

BRFK III/III-B. Alosztály
Szigorúan Titkos
Tárgy: “Dalos” fn. tmb-vel történt találkozóról
A találkozó alkalmával a tmb. jelentette:
[…]
A Queen együttes két magyarországi koncertje Hegedűs* elképzelése szerint július 25-én és 26-án lenne a Népstadionban megtartva.
[…]
A Queen együttes két koncertjéért Hegedüs László 140.000 dollárt kért. Szakmai berkekben ez beszédtéma, mert nagyon drágának találják a kért valutát.
ÁBTL – 3.1.2. – M-41343 118-119. oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.